
Kis ásványianyag tájékoztató
Kutyánk egészséges táplálásához hozzátartoznak a szénhidrátok, zsírok és fehérjék, mint fő alkotóelemek, de ezen kívül szükség van még bizonyos alkotórészekre, melyekből igen kis mennyiségre van szüksége a szervezetnek – ilyenek a nélkülözhetetlen ásványi anyagok. Az ásványi anyagokra nagy szükség van a csontok, fogak, hormonok és vérsejtek képződéséhez. Fenntartják a szövetekben a nyomást, ingerületet továbbítanak, és enzimeket aktiválnak. Az ásványi anyagokat hatásuk, és a szervezetben jelenlévő mennyiségük alapján lehet csoportosítani. Hatásuk alapján építő, és szabályzó anyagokat különböztetünk meg. A építőanyagokhoz tartozik a kalcium, foszfor és magnézium, a szabályzó anyagok közé pedig a jód, nátrium, kálium, vas és klór. Néhány elem építő- és szabályzó tulajdonságokkal is rendelkezik, mint például a foszfor, mely bár a fogak és csontok felépítésében vesz részt, mégis ezzel egyidőben szabályozza a sav-bázis egyensúlyt is. Az ásványi anyagok másféle felosztásának lehetősége a koncentrációban van. Így mennyiségi és nyomelemekre oszthatók. A mennyiségi elemekhez tartozik a kalcium, klór, kálium, magnézium, nátrium és a foszfor, a nyomelemekhez pedig a kobalt, vas, fluor, jód, réz, mangán, molibdén, nikkel, szelén, vanádium, cink, stb. A természetben több mint 90 elem van, melyek közül az emlős állatokban ötvenet sikerült azonosítani. Nagyjából 20 ásványi anyag hatásmechanizmusa ismert. Sok tudományos kísérlet eredményeként tudtuk meg, hogy milyen vitaminokra, ásványi anyagokra és nyomelemekre van szüksége a szervezetnek. Ezeket a fontos elemeket kellő mennyiségben tartalmazza természetes táplálékunk, és optimálisan kiegészítik egymást. A szervezet mindig annyi természetes vitamint és ásványi anyagot vesz fel, amennyire éppen szüksége van, a mesterséges ásványi anyagokkal és vitaminokkal szemben a természetes eredetűeket nem tárolja a szervezet, így azok nem terhelik azt! Kiegyensúlyozott és egészséges táplálás mellé, mint amit a Naturavetal premium kutyaeledele nyújt, állatai nem igényelnek mesterséges adalékanyagokat és étrendkiegészítőket. És most lássuk a legfontosabb ásványi anyagokat.

Kalcium
Megtalálható: gabonában és tejtermékekben
A kalcium hatásosan támogatja a szívműködést, az egészséges csontok és
fogak képződését, illetve az izomműködést és az ingerület vezetést. A
csontok tartalmazzák a szervezetben csaknem az összes kalciumot. Egy kis
része található a vérben, és nagy a jelentősége az ideg- és
izomműködésben, illetve a véralvadásban. A szervezet jó kalcium- és
foszforellátása érdekében fontos, hogy a kalcium-foszfor arány a felvett
táplálékban megfelelő legyen.
A helyes arány: 1,5:1.

Réz
Megtalálható: a kagylókban és a kakaóban
Szabályozza a szőrzet és gyapjú fejlődését, fontos az idegrendszer,
valamint a zsíranyagcsere működéséhez, továbbá szerepet játszik a vér-
és pigmentképződésben. Réz nélkül korlátozottan működik a vasanyagcsere
és a sejtlégzés.
Hiánytünetek: Csekély vasfelszívódás, májkárosodás, csont- és
érrendszeri károsodások (X és O lábak), ataxia, és anémia. Bőr- és
hajelváltozások, valamint korai őszülés.

Vas
Megtalálható: kaviárban, húsban, babban és borsóban
A vasnak fontos szerepe van az oxigén, és az elektronok szállításában és
az energiaátalakításában. Nélkülözhetetlen a vörösvértestek
képződéséhez.
Hiánytünetei: Anémia (vérszegénység), főleg szoptatáskor, fertőzésekkel
szembeni csökkent ellenállóképesség, csekély súlygyarapodás.

Kálium
Megtalálható: sárgarépában, zöldségekben, gyümölcsökben, gabonatermékekben, és mindenek előtt a banánban
Fontos az izmok és az idegrendszer működéséhez, az emésztéshez és a
sav-bázis-egyensúly fenntartásához. A nátriummal, kalciummal és klórral
együtt hat a szívizom működésére.

Magnézium
Megtalálható: főleg a zöld leveles zöldségekben, tejtermékekben és húsban, hántolatlan rizsben és zabban
Szabályozza az izom- és idegműködést, fontos szerepet játszik a csontok
és fogak képződésében, illetve az enzimek aktivitásában (közel 300
enzimre hat).

Mangang
Megtalálható: a zabpehelyben és a zöld leveles zöldségekben
A mangánnak a csontnövekedésben van jelentősége, valamint támogatja a
zsír és szénhidrát anyagcserét. Ezen kívül fontos szerepet játszik a
sejtek és az immunrendszer működésében és a sejtek felépítésében.
Hiánytünetek: A koncentrációs képesség csökkenése, idegrendszeri
zavarok, a csontrendszer hibás felépítése, megvastagodott ízületek és
csökkenő mozgáskedv, illetve meddőség és vetélés.

Nátrium
Megtalálható: sóban, tejtermékekben, tejben és húsban
Az izom- és idegműködés, a vízháztartás, a sav-bázis-egyensúly
fenntartása, és az ozmotikus nyomás szabályozása szempontjából fontos.

Foszfor
Megtalálható: a húsban, a húskészítményekben, a tejben és tejtermékekben, a zöldségekben, a gabonában és a hüvelyesekben
Az izom és agytevékenységen kívül támogatja a csontok és fogak
felépítését és más ásványi anyagokkal együtt felelős az egész
anyagcseréért, illetve a sav-bázis egyensúly fenntartásáért. A foszfor
alkotórésze ugyanakkor sok enzimnek, és energiában gazdag vegyületei
résztvesznek a sejtenergiák (ATP, ADP) felszabadításában és
újraépítésében.
A szervezet jó kalcium- és foszforellátása érdekében fontos, hogy a
kalcium-foszfor arány a felvett táplálékban megfelelő legyen. A helyes
arány: 1,5:1.

Kén
Megtalálható: a tojásban, tejben, húsban és néhány növényben, mint a fokhagymában és a medvehagymában
A kén a cystein, cystin és methionin aminosavak fontos építőanyaga.
Elsősorban a szövetek növekedéséhez és átalakításához szükséges.

Szelén
Megtalálható: a halban és a húsban. A szelén az oxidációs bomlástól védi a sejteket.
Segíti a zsírsav-anyagcserét és fontos szerepe van a immunrendszer működésében.

Cink
Megtalálható: a tojásban és a zabpehelyben A cink létfontosságú elem, amely több mint 200 enzimben van jelen
Nélkülözhetetlen az A vitamin és a többszörösen telítetlen zsírsavak átalakításához.
Mindezeken túl nagy szerepet játszik a bőr, a köröm, a nyálkahártya, a
hasnyálmirigy és sok már szerv működésében. A cink az inzulinnak is
alkotóeleme.
Hiánytünetek: Bőr- és szőrzet károsodások, csontrendszeri elváltozások,
visszamaradt herék, immunrendszeri elváltozások, kóros bőrmegvastagodás
és hajhullás, lassú sebgyógyulás és általános fáradékonyság.